Események

Psoriasis Világnap 2008 - Beszámoló

A DEOEC Bőrgyógyászati Klinika és a Hajdúsági Psoriasis Club, a Psoriasis Világnap alkalmából közös rendezvényt tartott, 2008. október 18-án, szombaton 10-14 óra között, a klinika tantermében.

A rendezvényt, Prof.Dr. Remenyik Éva a Bőrklinika igazgatója nyitotta meg, mintegy 70 fő érintett beteg, családtag illetve klinikai dolgozó előtt. A program első részében, a Hajdúsági Psoriasis Club tagjai közül néhányan vállalták, hogy saját betegségélményük felhasználásával előadást tartanak, ezzel rávilágítva olyan problémákra,  amelyekkel a psoriasisos betegeknek szembesülniük kell a mindennapi életben.

A második részben, a bőrbetegség lélektani vonatkozásairól szóló, Ambrusz Aliz pszichológus előadásában, a psoriasis tüneteinek üzeneteit, a bőrrel kapcsolatos érzelemváltozást,   az életminőséget befolyásoló tényezőit ismerhették meg az érdeklődők.

Dr. Szegedi Andrea, A DEOEC Bőrgyógyászati Klinika  Psoriasis szakrendelésének vezetője, a psoriasis és a társuló betegségek kapcsolatára hívta fel a figyelmet. Előadásában a betegség természetéről, a bőrtünetek okozta életminőség romlásról és az ezzel kapcsolatos felmérésekről adott tájékoztatást.

Dr. Gaál János, a Kenézy Gyula Kórház reumatológusa, a psoriasis izületi gyulladásos formájának előfordulásáról, a kezelési lehetőségekről, a betegség életminőség rontó tényezőiről számolt be.

Az előadások végén a résztvevők egyéni problémáikra is választ kaphattak, több javaslat is érkezett, amelyeket a klub lehetőségei felhasználásával fog képviselni.

Az érdeklődőkkel Vatler Péterné a Hajdúsági Psoriasis Club elnöke ismertette meg a betegklub munkáját. Mint az a tájékoztatóban  elhangzott, a klub amelynek a programjait maguk a betegek szervezik, havonta tart összejöveteleket, amelyeken a résztvevők szakorvosoktól  kaphatnak információt a kezelési  irányzatokról, társuló problémákról. Rendszeresnek mondható nyári program, a klubtagok és a kezelésüket végzők közös kirándulása. A tájékoztató végén, a psoriasisos betegek internetes kapcsolódási lehtőségeiről esett szó.

A klub tevékenységéről és elérhetőségéről tájékoztató kiadványt kaptak a résztvevők.

A visszajelzések és a tapasztalatok alapján igény van a Psoriasis Világnap rendezvény megszervezésére.

Fényképek